Középkori csapatépítés

Hajítógép, íjak, kardok és küzdelem a király kegyeiért – kattintgatás nélkül!

A középkori csapatépítés egy olyan játéksorozat, melyben a résztvevő csapatoknak (a létszámtól függően érdemes arányosan elosztani a csapatokat) tanúbizonyságot kell tenniük, hogy 600 évvel ezelőtt is megállták volna helyüket.
Mindehhez eredményesen kell bánni a hajítófegyverekkel, íjjal is pontosan kell lőni, ráadásul a hatékony célérzék mellett azt is bizonyítani lehet, hogy közös erővel akár egy rettegett hajítógépet is képesek használni.
És igen, lovagolni is fogunk, csak egy kicsit másképpen…

A középkori csapatépítő során a Szent György Lovagrend katonai hagyományőrző tagozatának lovagjai vannak segítségünkre, akik egy lovagi torna során bemutatják, hogyan kell használni a fegyvereket élesben, majd segítenek az időközben beöltöző csapattagoknak a minél eredményesebb versenyzésben.

A játék időtartama létszámtól függően 1,5-2 óra. A helyszín pedig a Drakula gróf történetéből is ismert Salamon-torony arénája.

A téli időszakban a lovagi tornákhoz hasonlóan a csapatépítőket is a Palotaház nagytermében szervezzük meg, szintén autentikus környezetben.