A szállodáról

Szeretettel köszöntjük a Hotel Visegrád weboldalán! Örömünkre szolgál, hogy bár egyelőre az online világban, de máris ellátogatott hozzánk. Bízunk benne, hogy weboldalunkon minden kérdésére megtalálja majd a választ hotelünk kapcsán, s nem sokára élőben is üdvözölhetjük majd.

Történetünk

Szállodánk családi vállalkozás. Cégünket 1983-ban, az akkor még csak nyári üzemben működő Sirály Étterem bérlésével alapította Zeller Tibor, mely a rendszerváltást követően a privatizáció során lett tulajdonává.

A Hotel Visegrád első szárnya 1999 és 2001 között épült az étteremhez, jelenlegi formáját azonban a második szárny kiépítését követően a 2011-ben befejeződött bővítés során nyerte el. Jelenleg 95 szobával, wellness részleggel, bowling pályákkal, konferencia termekkel várjuk Vendégeinket.

Miért a Hotel Visegrád?

Programjainkon és valamennyi szolgáltatásunk során komoly hangsúlyt fektetünk arra, hogy Szállóvendégeink érezzék azt a családi hangulatot, melynek összetartó ereje segítségével felépülhetett Visegrád egyik legszebb szállodája.

Minden felmerülő kérésre találunk megoldást, legyen az kapcsolatos a szabadidő tartalmas eltöltésével, éjszakai wellnesshasználattal, erdei túrákkal, reptéri transzferrel, vagy bármi mással.

Mivel annak idején minden egy étteremmel kezdődött, konyhánk ízvilága közel sem szokványos „szállodai”. Szinte valamennyi Vendégünk kiemeli ételeink különlegességét.

Cégünk Visegrád városának legjelentősebb programszervezője, ezen kívül pedig egyéb, nem közvetlenül a szállodához kapcsolódó attrakciókkal, különleges helyszínekkel is szolgál. Mindez természetesen beépül szállodai programkínálatunkba, de mivel saját „termékeinkről” van szó, az árban csak minimálisan jelentkezik plusz költség.

>> Motorral érkező Vendégeinknek díjmentes zárt parkolót biztosítunk! 

Szolgáltatásaink

95 szoba

Standard és Superior szobák
Egyedülálló kilátással a Fellegvárra, a Dunára, vagy a medencés szállodaparkra

Kültéri- és beltéri medencék

Télen fűtött beltéri medence, nyáron kerti medence napozóterasszal

Kikapcsolódás

Bowling pálya, darts, biliárd, asztali foci

Programszervezés

Egyéni vendégeknek és csoportoknak is

Konferenciatermek

8-től 220 főig

Wellness-részleg

Külső- és belső medencék, szaunák, pezsgőfürdő, szolárium, masszázs

Corvin bár

Italkínálat koktélokkal a wellness részlegben is

Szabadidős szolgáltatások

Gyalogtúra a Pilisben, kerékpártúra, golf, sportpálya

Ingyenes WiFi

A szálloda egész területén ingyenesen használható a szélessávú internet kapcsolat.

Játszószoba gyermekeknek

Ingyenes transzfer

Vendégeinket ingyenesen szállítjuk buszokkal programjainkra.

Salakos teniszpályák

A Királyi Palota szomszédságában, 400 méterre a szállodától, vendégeink részére ingyenesen!

A Hotel Visegrád több, mint egy szálloda...

Nem csupán egy szállodai szobát, de egyben színes programokat, s ezzel különleges élményeket is kínálunk az itt eltöltött időre!

Töltsön el néhány napot, vagy akár csak egy estét a Dunakanyar szívében s válassza a Hotel Visegrádot, az élmények visegrádi origópontját!

Garantáljuk, hogy nem fog unatkozni!

Foglaljon online az alábbi előnyökkel

Garantáltan legjobb ár!

Színes programok

Foglalás

Kalkulálja ki és foglalja le pihenését online, azonnali visszaigazolással, könnyedén, pár lépésben, csak 2 perc alatt!

Ajánlatkérés

Kérje ajánlatunkat egyszerűen pár pillanat alatt! Legkésőbb 24 órán belül elküldjük Önnek személyre szabott árajánlatunkat!