A Hotel Visegrád a Dunakanyar leggazagabb programkínálatával várja vendégeit egész évben.
A nyár hónapjaiban azonban valóságos tárházát tudjuk garantálni a jobbnál jobb kikapcsolódási lehetőségeknek, hiszen itt a víz, itt vannak a kellemes esték, itt a gyönyörű erdő, ha pedi mindehhez épp nincs kedved, máris lesétálhatsz wellness részlegünkbe, esetleg edzeni egyet.

De mégis melyik az a 3 program, amelyek kapcsán egyöntetű vendégvéleményeink alapján semmiképpen sem érdemes kihagyni 2021 nyarán?

Sétahajózás a Dunán

Hajós programjaink közül ez az, amelyik egészen ősz végéig elérhető, a legnagyobb élményt ugyanakkor egész biztosan a nyári hónapok során tudja nyújtani. Aki a nagy melegben ült már a Duna közepén, egy fedett hajóban, pontosan tudja, hogy a hűsítő víz fellett istenien esik olyankor. A táj pedig maga a tökély…

Kerékpártúra a Pilisben

Ha szeretitek az aktív kikapcsolódást és van kedvetek két keréken bebarangolni a Pilis legyszebb pontjait, bízzátok ránk a szervezést, és akár a kerékpárok beszerzésének kérdését is. A Dunakanyarban egyre népszerűbb kerékpártúra-útvonalak legizgalmasabbjaival ismertetünk meg Benneteket, ha kíváncsiak vagytok a Magyarország talán legszebb panorámáját nyújtó erdőségre a Visegrádi Hegységben.

Lovagi torna bemutató a híres Salamon-toronyban

Talán ez a legkülönlegesebb mind közül, s addig érdemes ellátogatni hozzánk és részt venni valamelyik tornán, amíg a jó idő engedi, s a helyszín a Salamon-torony. Egy nyári lovagi torna a híres nevetezes alsóvárban (ez a Salamon-torony hivatalos megnevezése) egy pohár borral, vagy egy pohár kellemes frissítővel a kézben, a lelátóról élvezve a műsort, néha-néha kitekintve a Dunakanyar onnan tökéletesen kibontakozó panorámájára, igazi kuriózum.