…hogy a családok jól érezzék magukat Visegrádon, nálunk nem csupán időszakos szempont!

Pontosan tudjuk, hogy a szülők is csak úgy tudnak igazán kikapcsolódni, ha a gyerekek is boldogok, és biztonságos környezetben sikerül lekötni aktivitásukat. Számunkra az is különösen fontos, hogy a legkisebbek is megtapasztalják a négycsillagos szolgáltatást, valamint a szülők is kipihenhessék a napi rutint. Erre az év minden napján nagy hangsúlyt fektetünk, így szállodánkban állandó jelleggel biztosítunk játszóházat, foglalkozásokat, valamint igény esetén gyerekfelügyeletet, amíg a szülők kicsit kettesben élvezik a pihenést. Az igazán aprók száméra pedig rendelkezésre áll minden, ami egy baba boldogságához elengedhetetlen.

Idén különleges csomagajánlattal is kedveskedünk a hozzánk látogató családoknak. Vasárnaponként kora reggeltől késő estig családi wellness napot tartunk, amely során korlátlan hozzáférést kínálunk a wellness részleghez, valamint mi biztosítjuk az ebédet és a szeszmentes italokat. Az ebéd során széles kínálatban tálalunk elő- és főételeket, valamint természetesen desszerteket is, így az édesszájúak is biztosan megtalálják kedvenceiket. Az italok közül a gyümölcsös „szűz” koktélokat rakjuk terítékre, melyek egy kiadós szauna után biztosan jól fognak esni.

Remélhetőleg most már kegyes lesz hozzánk az időjárás , és végre hosszabban is élvezhetjük a napsütést.
Ha így alakul, nagy örömmel ajánljuk szabadtéri medencéinket, melyek közül a gyerekek számára is biztosított a csúszdával felszerelt élménymedence, amely mellett a szülők kicsit megpihenhetnek. A finn- és infraszaunáink mellett a gőzkabint is érdemes kipróbálni, mely kitűnően alkalmas a stressz levezetésére egy keményebb hét után.

Az utánozhatatlan panoráma vidékünk ajándéka, amely egyfelől persze háttérül szolgálhat a családi fotóalbum legújabb darabjainak, másfelől azonban emlékei között mindenki magával viheti a munkával töltendő elkövetkezendő hetek átvészelésére.