Visegrád egész nyáron izgalmas programok sorával várja Önöket, a gasztronómia fesztiváloktól kezdve a könnyűzenei rendezvényeken át egészen az interaktív történelmi kalandozásokig. Indulhatunk?


Íme a teljes, hivatalos nyári program 2018-ra.

 

Itt a nyár, és ez nem csupán az idő javulását és a pihenési lehetőségek szaporodását jelenti, hanem egyben az évszakhoz kötődő nyári programok eljövetelét is. A szabadtéri rendezvények, fesztiválok, főzőversenyek, az igazi kalandok időszaka startolt el!
V. Visegrádi Gasztrofesztivál

Aki igazi gourmand, és ellátogat a május 12-én megszervezésre kerülő V. Visegrádi Gasztrofesztiválra,  biztosan nem fog csalódni. A környék legjobb éttermeinek kínálatát egy helyen lehet majd megkóstolni, köztük pedig ott lesz a Renaissance Étterem is, amelynek séfjei már gőzerővel dolgoznak a fesztiválra szánt ételkülönlegességek listájának összeállításán, hasonlóan a többi, neves és kiváló résztvevőhöz.

CSÚCSTÁMADÁS – Egész napos futó -és bringa fesztivál

Ha pedig május 12-én az érzéki örömöknek áldoztunk, egy héttel később lehetőségünk nyílik arra, hogy ledolgozzuk az esetleges felesleget, ugyanis május 19-én veszi kezdetét Visegrádon a „Csúcstámadás” futó- és bringafesztivál, azaz a Visegrád Csúcstámadás 2018. A sportolás szerelmeseinek egy egész napjuk lesz arra, hogy kimozogják magukat a szabad ég alatt, estére azonban nekünk is van egy plusz ajánlatunk, hiszen mi lehetne jobb levezetése a napnak, mint egy pihentető wellness lazulás mondjuk szaunakamráink egyikében?

Visegrád, az élő középkor városa

Akik pedig a sport mellett (vagy után) a felfedezést választanák, szintén nem maradnak lehetőségek híján, hiszen Visegrád számukra is tartogat számos programlehetőséget. A Salamon-torony, a Királyi Palota, vagy épp a Fellegvár izgalmas világában elmerülni felér egy valóságos történelmi utazással, melynek során nem csupán Visegrád, de a virágzó középkori Magyarország is szemünk elé tárul.


Kövessen bennünket a Facebookon is, hogy ne maradjon le semmiről!