Közeleg a december, jönnek az ünnepek, s bár szeretjük azt hinni, hogy van még idő, valójában jól tudjuk, hogy nincs sok.
Azok a cégek, amelyek minden évben szerveznek a csapatnak egy közös, karácsonyi partit, mintegy megköszönve ezzel az éves munkát, már most kiválasztják a helyszínt, leszervezik a programokat.
November első napjaiban még épp időben vannak.

kari80

A Hotel Visegrád évről évre rengeteg céges csapatépítőt és egyéb céges programot bonyolít le, vendégeink elégedettségét pedig jól mutatja, hogy nagyon sokan az ilyen eseményeket követő ajánlások útján jutnak el hozzánk, a Dunakanyarba.
Ennek megfelelően igyekszünk minél színesebb és izgalmasabb programokat kínálni december utolsó munkanapjain és hétvégéin is.

Céges Karácsony hétköznap? Igen

Tapasztalataink azt mutatják, hogy a legtöbb cég pénteki napokra jelentkezik be, ami önmagában abszolút érthető, hiszen ez a hét utolsó munkanapja, másnap nem kell bemenni dolgozni, minden meghívott önfeledten szórakozhat, akár alaposabban belekacsintva az éjszakába is.
Ennek okán azonban a decemberi céges karácsonyi partik nagy része, melyek időpontja már korábban lefoglalásra kerül, hamar betelíti a péntekeket.

Azt javasoljuk a cégvezetőknek, hogy bátran foglaljanak időpontot és szállást a tervezett partira úgy is, hogy egy hétköznapot választanak ki. Sokkal inkább érdemes megadni a következő napra egy szabadnapot, mint azzal a problémával szembesülni, hogy pénteken már nincs hely, bár a programokat már kinézték.

Középkori hangulat, aktív kikapcsolódás, wellness és gasztronómia egyben

Nem csupán Visegrád ideális fekvése miatt választanak bennünket oly sokan, ha céges rendezvényről, vagy csapatépítésről, karácsonyi partiról van szó. Szállodánk programajánlatai között foglalkozási területtől függetlenül mindenki megtalálja a kedvére való kikapcsolódási lehetőséget.

Wellness részlegünk klasszikus kényeztető szolgáltatásai, illetve szállodánk bowling pályája mellett különleges lézerharc pályánk is várja a küzdeni vágyókat, amiképpen a Szent György Lovagrend lovagjainak izgalmas lovagi torna bemutatója után máris utazhatunk tovább a középkorban: a Renaissance Étterem hamisítatlan királyi lakomája kortól, nemtől, foglalkozástól függetlenül magával ragadja mindazokat, akik belépnek az étterem kapuján.

Még több programra kíváncsi? Keressen bennünket weboldalunkon található elérhetőségeink bármelyikén, vagy kattintson az Állandó programok menüpontra és böngésszen ajánlataink között kedvére!


Ne maradjon le Visegrád legfontosabb eseményeiről! Kövessen bennünket Facebook oldalunkon is!

Hogy érezte magát szállodánkban? Írja meg véleményét a TripAdvisor felületén!