„Itt van az ősz, itt van újra”- írja Petőfi híres versében, mely az első, borongós szeptemberi napokon szinte önkéntelenül jut eszébe mindannyiunknak. Visegrád is kezd szép lassan „őszbe vegyülni”, hát mi is átalakítottuk egy kicsit a dekorációt.

A Dunakanyar ősszel. Valami egészen lélegzetelállító. Ilyenkor az ember nem akar mást, mint szép lassan körbesétálni kedvenc utcáin, legkedvesebb erdei ösvényein és nyugodtan, megfontoltan, sehová sem rohanva elmélázni. Ősszel minden csendesebb, bölcsebb. Ősszel van idő végiggondolni mindent.
Akár kézen fogva, akár a belülre koncentrálva, egyedül.

Hogy az aranysárga és rozsdabarna megnyugtató színkombinációja, vagy az elmúlás örök körforgását is magában hordozó mindenségtudat okozza, hogy szeretjük a szeptemberi, októberi nyugalmat, nos nem könnyű megválaszolni. Talán nem is szükséges. Úgyis mindenről olyan pontosan és precízen tudni szeretnénk egész életünkben, hogy miért van, és hogy miért épp úgy. Ősszel nem ilyen kérdésekre keressük a választ.

Átadjuk magunkat egy „nagy ismeretlen úrnak” és hagyjuk, hogy megtörténjen velünk a csoda – a lassanként pihenni induló természet útját kísérhetjük végig ebben a színpompás évszakban.

Érdemes egy kicsit az őszbe olvadni egy oly intenzív és mozgalmas nyár után. Tényleg csak ámulni a csodán, megköszönve, hogy ilyen világ adatott nekünk.

______________________________________________________________________

Ne maradjon le Visegrád legfontosabb eseményeiről! Kövessen bennünket Facebook oldalunkon is!

Jól érezte magát szállodánkban? Írja meg véleményét az alábbi képre kattintva:

hu_reviewus_green