Már mostanra igen szépen körvonalazódott a 2017. szállodánk számára a leendő esküvők kapcsán, de még mindig vannak szabad hétvégéink. Cikkünkben erről is szó lesz amellett, hogy miért is nem járunk esküvő kiállításokra.

kiralyi-palota-02

Visegrád napjainkra valódi kultusszá lett, és nem is csak kizárólag azok szemében, akik szívesen jönnek hozzák wellnessezni egy hétvégére, amiképpen nem is csupán a középkor ma élő szerelmesei számára. Visegrád az ország egyik legnépszerűbb esküvő helyszíne is egyben.

Ráadásul évről évre egyre több fiatal szerelmes dönt úgy, hogy a boldogító igent országunk középkori fővárosában mondja ki, s gyakran elég mindehhez egyetlen romantikus hétvégét eltölteniük kettesben Visegrádon. A hely szelleme valahogyan magával ragadja az embert…

Éppen ezért nevezhetjük lényegében esélytelennek, hogy a valósághoz akárcsak megközelítő formában is képes legyen csapatunk prezentálni mindazt, amit Visegrád egy esküvőjüket tervezgető szerelmespár számára jelenthet. Nem mintha nem lehetne képeket, videókat tematizálni, esetleg interaktív formában bevezetni az érdeklődőket Visegrád hangulatának esszenciális lényegébe – de valljuk be őszintén, ez nem elég ahhoz, hogy átadjuk, amit nem lehet: Visegrádot valahol máshol a maga teljességében.

Hozzánk egész egyszerűen el kell látogatni. Fel kell sétálni a Salamon-toronyba, érdemes megtekinteni egy lovagi torna bemutatót, és persze nem lehet kihagyni a Királyi Palotát, mely népszerű esküvői helyszíneink között is kiemelt szerepet tölt be.

Szállodánk biztosítja a tökéletes szállás luxusát (ha most foglalnak, még igen gazdag kínálatból válogathatnak), Visegrád pedig a páratlan esküvői környezetet.

Persze szükséges még néhány plusz is ahhoz, hogy a menyegző valóban életre szólóan sikeres lehessen, ebben, és a helyszínek, szolgáltatások kiválasztásában segíti a párokat a VisegrádiEsküvő.hu.


Ne maradjon le Visegrád legfontosabb eseményeiről! Kövessen bennünket Facebook oldalunkon is!

Jól érezte magát szállodánkban? Írja meg véleményét az alábbi képre kattintva:

hu_reviewus_green