Lassan beköszönt végre a strandidő, bár a későn eszmélőknek még van idejük formába hozni magukat.

A mai bejegyzésben összeszedtünk pár tanácsot, amelyeket érdemes megfogadni, ha eredményesen akarunk szerepelni az idei bikinis felhozatalban. Persze nemcsak ez a cél, az egészség is fontos, de azért a másik nem fejének elcsavarása olykor mégis jobban tudja ösztönözni az embert.

1. Önsanyargatás helyett mérték

Persze továbbra sem javasolt a koplalás, hiszen számos tudományos bizonyíték van arra, hogy az önéheztetés leginkább az ellenkező hatást éri el, mint amit szeretnénk. Ehelyett az adagok csökkentésével, az alapanyagok gondos megválogatásával, valamint a szezonban felbukkanó friss gyümölcsök és zöldségek fogyasztásával egy jóval fenntarthatóbb hatást lehet elérni.

2. Sport

A rendszeres mozgás mellett egyszerűen nem lehet ellenérveket felsorolni. A fizikumtól és az igényektől függően a statikus és dinamikus sportok egyaránt alkalmasak arra, hogy a zsírpárnák visszavonulót fújjanak. Ráadásul most, hogy egyre többet látni a napfényt, érdemes a napi kalóriaégetést a szabad levegőn akár kocogással vagy kirándulással megvalósítani.

3. Kellemeset a hasznossal

De akár ténylegesen is égethetjük a zsírt, hiszen a szaunák és gőzfürdők amellett, hogy kitűnően alkalmasak a méregtelenítésre, valamint az általános állóképesség növelésére, segíthetnek a fogyásban is. Hasonlóan a masszázs, mely a szauna előnyei mellett a mélyebb szövetek átmozgatásával serkenti a vérkeringést, valamint a salaktalanító folyamatokat.

4. Edzés szakszerűen

A zsírpárnák általában nem egységesen rakódnak le az ember testén. Így amellett, hogy odafigyelünk az általános fizikumra, nem ússzuk meg, hogy külön időt és energiát szánjunk a kritikus testrészekre, így többek között a fenékre, combra, hasra… Érdemes ellátogatni edzőterembe, hiszen ott hozzáértők segíthetnek abban, milyen gyakorlatokat végezzünk a cél érdekében.

5. Egységben az erő

A hasonló témájú újévi fogadalmakkal ellentétben az idény előtti „bikiniforma hajrá” valamivel komolyabb arányban szokott sikerrel zárulni, hiszen a csapkodó hullámok ez esetben jóval közelibbnek hatnak. Mindenesetre, ha biztosak akarunk lenni abban, hogy teljesítjük a kitűzött célt, érdemes cinkostársakat fogadni, elvégre a spenótos csalánleves sokkal finomabb, ha van kivel megosztani.