Még bő két hét áll rendelkezésére, hogy szabadon felhasználja a 2015-ben SZÉP-Kártyájára feltöltött egyenlegét. Fontolja meg, de ne csússzon ki a határidőből!

Idén is május 31-ig élhetünk mindazon lehetőségeinkkel, melyek két naptári évvel korábban kerültek rá felhasználható egyenlegként SZÉP-Kártyánkra.
31-én azonban nullázódik a 2015-ben feltöltött összeg, így ha még kalkulálható egyenlegről van szó, jó ha időben kapcsol az ember.
Utazás és pihenés: a két legfontosabb kulcsszó a SZÉP-Kártyák kapcsán. Hagyjon tehát időt magának a kikapcsolódásra, és használja ki az adott lehetőséget ott, ahol a legjobban érzi magát. Látogason el ismét Visegrádra!

A Hotel Visegrád számtalan izgalmas programlehetőséggel és szolgáltatással várja vendégeit egész évben, így május hátralévő heteiben SZÉP-Kártyával érkező vendégeink is kiélvezhetik mindazt, amit a Dunakanyar adhat a kikapcsolódni vágyók számára.
Visegrádon ugyanis, bár városunk nyáron és kora ősszel a legpezsgőbb, valójában egész évben „idény van”.

Válogasson kedvére csomagajánlataink között, vagy foglaljon szobát máris!

További információkra kíváncsi? Nem talált Önnek megfelelő ajánlatot?
Keressen bennünket egyéni ajánlatainkért bizalommal!

Visegrád egész évbenvisszavárja Önt!


Ne maradjon le Visegrád legfontosabb eseményeiről! Kövessen bennünket Facebook oldalunkon is!

Jól érezte magát szállodánkban? Írja meg véleményét az alábbi képre kattintva:

hu_reviewus_green