Ismét útjára indítottuk vendégeink egyik legnagyobb kedvencét, a sétahajózást!
Dunakanyar, hegyek, romantika…

Hajóval a Dunán…

A dunai hajózás Jókai Mór regényeiből is jól ismert romantikája mindenkit magával ragad.
Az idő sokkal lassabban telik a vízen, mint odakint a szárazföldön. A jól ismert, állandó zajok megszűnnek, gondjaink odakint maradnak, s a hajó motorja kellemesen durúzsol, a víz finoman ringat.
Tényleg nehéz ennél jobb dolgot elképzelni a júniusi nagy melegben.

Este hét-nyolc óra környékén szép lassan lemegy a nap, már hűvösebb a levegő, s ha napközben kánikula uralkodott, az este beköszöntével végre átléphetünk egy kellemesebb világba. Hát még ha hajóra szállunk!

 

Tudta, hogy akár két naplementét is láthat?

Igyekszünk úgy meghatározni a hajóutak időpontját, hogy sikerüljön elkapni két naplementét is: az egyiket még Visegrádon, a másodikat pedig Dömösnél, ahol a Szent Mihály-hegy háta mögött megint felbukkan a Nap, majd lassan letűnik a horizont mögött.

Persze előfordul, hogy az időjárás miatt változtatni kell a menetrenden: nem szeretnénk, hogy akár egyetlen vendégünk is, aki velünk tart, ambivalens érzésekkel távozzon. Már csak a Dunakanyar nevében sem engedhetjük ezt…
Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy szép idő lesz, és kétséges, hogy láthatjuk-e majd a naplementét, felhívjuk az Országos Meteorológiai Szolgálatot, ahol vagy eloszlatják félelmeinket, vagy másik időpontot javasolnak.

Az útvonalról

Visegrádról indulunk, majd Dömösön keresztül elhajózunk egészen Zebegényig. A látvány mindvégig önmagáért beszél. Nem túlzás azt állítani, hogy a világ egyik legszebb folyószakaszát van szerencsénk bemutatni mindazoknak, akik velünk tartanak.

Ha előbukkan még egy-egy pillanatra a Nap, a kapitány mindig megtalálja azt a partközeli részt, ahol szép lassan csuroghatunk, és egészen addig láthatjuk a naplementét, ameddig csak lehetséges.

Visszatérő vendégeink közül a legtöbben újra és újra eljönnek velünk erre a lenyűgöző hajóútra.
És bizony, bevalljuk, mi sem tudjuk megunni. Valószínűleg nem lehet…


Ne maradjon le Visegrád legfontosabb eseményeiről! Kövessen bennünket Facebook oldalunkon is!

Jól érezte magát szállodánkban? Írja meg véleményét az alábbi képre kattintva:

hu_reviewus_green